Koronavírus
Egészségügyi maszkot gyártó üzemet adtak át Abaújszántón
A beruházás a gépsorokkal együtt 100 millió forintba került, az üzemben főleg megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak.
2020.10.21 15:10MTINaponta 15 ezer egészségügyi maszkot gyárt majd az állami tulajdonban lévő Kézmű-ERFO-Főkefe-cégcsoport abaújszántói gyáregysége, amelyet szerdán adtak át. A beruházás a gépsorokkal együtt 100 millió forintba került, az üzemben főleg megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak.
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára az üzem átadásán azt mondta: a kormány 2010-től arra törekszik, hogy az emberek megélhetésének középpontjában a munka legyen, olyan legyen a társadalom és a gazdaság, hogy mindenki munkából tudja eltartani magát.
Úgy fogalmazott: a cél az, hogy "segély helyett munka legyen", a mostani járvány idején is a munka köré kell szervezni a megélhetést.
Jelezte, a Kézmű-ERFO-Főkefe-cégcsoport több ezer megváltozott munkaképességű embernek is munkát ad országszerte.
Szólt arról is, hogy Magyarországon több mint 4,5 millióan dolgoznak a gazdaságban, közülük 150 ezren megváltozott munkaképességűek, az ő akaratuk azonban nem változott meg, magukat is, családjukat is bérből, jövedelemből szeretnék eltartani.
Az államtitkár elmondta: az abaújszántói komplexum a most átadott üzemmel együtt 117 embert foglalkoztat, közülük 77-en megváltozott munkaképességűek.
Közölte: a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája ma 44 százalékos, ez 2010-ben mindössze 18 százalék volt, "ettől függetlenül van még előttünk munka".
A beruházásnak köszönhetően a telephelyen felújítottak egy korábban nagyon rossz állapotú csarnokot, amelybe szájmaszkgyártó gépsort telepítettek. Az itt gyártott első 150 ezer maszkot Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szociális intézményeknek ajánlják fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06