Bűncselekmény
Csaknem három év börtönre ítéltek egy lakáskiadással trükköző férfit
A férfi budapesti kiadó lakásokat hirdetett az egyik weboldalon úgy, hogy az ingatlanokkal nem rendelkezett.
2020.11.02 23:30MTIÜzletszerűen elkövetett csalás miatt két év és nyolc hónap börtönre ítélte a Pécsi Törvényszék azt a férfit, aki lakáskiadással trükközve csaknem egymillió forintos kárt okozott több mint húsz embernek - közölte a bíróság hétfőn az MTI-vel.
A Pécsi Törvényszék döntésével helybenhagyta a Pécsi Járásbíróság februári ítéletét, amely szerint a vádlott feltételes szabadságra sem bocsátható.
A férfi budapesti kiadó lakásokat hirdetett az egyik weboldalon 2016 júniusa és októbere között úgy, hogy az ingatlanokkal nem rendelkezett, de a hirdetésre jelentkezőktől azt kérte, hogy részére előleget utaljanak át szándékuk megerősítése és a lakás lefoglalása érdekében.
A csaló által megadott számlaszámok az esetek egy részében a korábban a hirdetésre jelentkező és megtévesztett sértettek folyószámláihoz tartoztak, azaz a korábban becsapottak kárát újabbak megtévesztéséből származó pénzből fedezte a férfi.
Előfordult az is, hogy a vádlott által korábban meghirdetett takarítónői állásra jelentkezők számláira utaltatta a csaló az előleget. Nekik azt állította a vádlott, hogy a takarítás mellett a bevásárlás is az ő feladatuk lesz, amit a számlájukra utalt összegből kell majd fedezniük. A munkára jelentkezők azonban egy alkalommal sem takarítottak, csak egy minimális értékben vásárolniuk kellett és a maradék pénzzel el kellett számolniuk a vádlott felé.
A férfit különös visszaesőként ítélte el a bíróság, az ítélet jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:08 Baleset történt az M1-esen Budaörsnél, több kilométeres a torlódás
- 10:07 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: teljesen átalakul a Magyar Honvédség
- 9:05 Újra kigyulladt az a csepeli lakás, amit aznap már egyszer eloltottak
- 8:02 Krausz Ferenc kapta idén a Műegyetem Neumann professzori címét
- 7:30 Három magyar bronz a para-asztaliteniszezők laskói vk-versenyén
- 6:59 Bakondi György: egyre inkább kritikussá válik a biztonság
- 5:58 Tour de Hongrie - Útinform: vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében lesznek forgalomkorlátozások
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06