Bűnügy
Börtönbüntetést kér az ügyészség egy több embert kizsákmányoló férfira
Az 50 éves férfi 2017 és 2020 között öt, kiszolgáltatott helyzetben lévő férfit bírt munkára.
2020.12.18 23:30MTILetöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy férfire, aki a vád szerint éveken keresztül dolgoztatott kiszolgáltatott helyzetben lévőket, és egyik kizsákmányoltjától egy ingatlant is csalárdul megszerzett - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.
Ibolya Tibor közleményében azt írta: az 50 éves férfi 2017 és 2020 között öt, kiszolgáltatott helyzetben lévő férfit bírt munkára. Négyüket a tanyáján, egyiküket a lakóhelyén lévő, emberhez méltó lakhatásra alkalmatlan melléképületben szállásolta el. A tanyán vezetékes víz, hűtő nem volt, az áramot szükség esetén aggregátor biztosította. A tanyán élő sértettek egy régi, szigeteletlen lakókocsiban laktak, amelyet kályhával lehetett fűteni.
Az egyik kizsákmányoltnak a hárommillió forint értékű ingatlanát a vádlott úgy íratta át a saját hozzátartozója nevére, hogy a vételárat nem fizették meg. A lakást felújíttatta és hozzátartozójával értékesítette.
A megkárosított férfinak két lábujját is amputálni kellett amiatt, hogy - miután a tanyán, munkavégzés során megsérült -, a vádlott késve vitte el orvoshoz. A sértettet a vádlott később bántalmazta is, amely után a férfi elszökött kizsákmányolójától.
A vádiratban szerepel az is, hogy a vádlott valótlanul jelentkezett be egy budapesti címre, mint lakóhelyre.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség 2020. júliusában a férfit őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki. A nyomozó ügyészek a férfi ellen több rendbeli emberkereskedelem, csalás, segítségnyújtás elmulasztása és közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtottak be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.
Ibolya Tibor közleményében arra is kitér, hogy az ügyészség a két évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények miatt indítványozta, hogy a bíróság letöltendő börtönbüntetésre ítélje a férfit, és tiltsa el a közügyek gyakorlásától.
A vádlott jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06