szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az előkészítésre 418,43 millió forint közpénzt kapott a Postás Sport Egyesület, de a tornaakadémia tervezésére kiírt közbeszerzést egy 833 milliós ajánlat nyerte.

Ahogy a sportinfrastruktúra fejlesztése magasabb fokozatra kapcsolt, 2019 márciusában a kormány egy rendeletben támogatta a Postás Sport Egyesület tornasport akadémiájának felépítését. Az előkészítési, tervezési fázisra 418,4 millió forintot biztosítottak. Az Mfor viszont azt írja a közbeszerzési eljárás összefoglaló dokumentuma nyomán, hogy

a munka ennek majdnem pont a duplája lehet, nettó 833 millió forint.

A közbeszerzési eljárást feltételes eljárásként hirdették meg, vagyis a tervezési szerződés majd csak akkor fog hatályba lépni, ha ez a nettó 833 millió forintos díj biztosításra kerül.

A Nemzeti Sportközpontok még idén januárban írt ki közbeszerzési eljárást a Budapesti Nemzeti Tornasport Akadémia tervezési feladataira. A tervezési feladatokra két cég nyújtott be ajánlatot, az egyik érvénytelen lett, a másikkal azonban semmi gond nem volt, így a S.A.M.O Építésziroda Kft. lett a nyertes a maga nettó 833 millió forintos ajánlatával.

A Postás Sport Egyesület egyébként 2017-ben kapott meglehetősen szokatlan körülmények között új elnököt Vörös József személyében, aki Mészáros Lőrinc ügyvédje. Bár Vörös József azzal a szándékkal érkezett az egyesülethez, hogy azt kirángassa a gödörből, az Mfornak arról nyilatkozott egy, az egyesület ügyeit jól ismerő személy, hogy azóta inkább csak gyűlnek a pénzügyi problémák.